Október 23.-a a Deák téren

2009. okt. 23.-án 15 órakor Budapesten a Deák téren tartotta az ’56-os mártírhalált halt hősökért ünnepi megemlékezését a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM országos szervezete.

Ez önmagában teljesen átlagos hírnek számítana, de vannak itt olyan részletek, amelyek említést érdemelnek. Gondolok itt arra hogy a Petőfi szobornál 13 órakor tartotta nagy gyűlését a HATVANNÉGY VÁRMEGYE MOZGALOM, ahonnan a rendezvény végeztével kollektívan átvonultak a JOBBIK rendezvényére. A Duna korzón teljes rendőri kíséretet élvezve érkeztek meg a Deák térre. Érdekes módon minden atrocitás nélkül, pedig a beszédeikben az előadóik súlyos szavakat is ki mertek mondani! Ezzel buzdítva a hallgatóságot és szimpatizánsaikat az összefogott ellenállásra.

Szóval nem volt semmi „balhé”!!!!!! Pedig résztvevők szerint kb. 3000-3500 „szélsőséges” ember volt jelen!!!! De MAGYAR!!!!!!! Erre ugye már érdemes odafigyelni!

No de menlyünk tovább időrendi sorrendben.

15 órakor megkezdődött az a rendezvény amely szintén kiemeltnek számított rendészeti szempontból. Volt is rendfenntartó bőven! A térre sok IGAZ MAGYAR ember látogatott el, persze biztosan volt kíváncsi,és talán még provokáló szereplője is az emberáradatnak, (mert az volt!) Nem vállalkozom saccolásra, de biztosan nem 4-5 ezer ember volt ott jelen , mint ahogy a médiákban lehetett hallani. Mert aki ismeri a Deák tér méreteit az tudhatja hogy 5 ezer ember ott „meg sem látszik „! A tér pedig tele volt, sőt még a környező utcákba is került a tömegből. Sőt itt kell megemlíteni, hogy a „gárdisták” is képviseltették magukat katonás rendben felsorakozva, szép számmal! Pontban háromkor megkezdődött a program Szabó Gábor bevezetőjével és a MAGYAR himnusszal!

A kulturált tömeg meghallgathatta többek közt Balczó Zoltán, Szegedi Csanád EP. képviselők, és több más ilusztris személy előadását is. Az előadókat váltva elmondhatták verseiket és egyéb prózai részleteiket a különböző előadók.

Vona Gábor a JOBBIK MM. elnöke is elmondta ünnepi beszédét, melyben rá világított szokásához híven sok igazságra és visszásságra is.

Érdekes módon a sokak által várt „nagy balhé” itt is elmaradt. Miért? Mert a MAGYAR EMBER nem feltétlenül balhés, rasszista csőcselék, mint aminek ki kiáltják!!!! Igaz hogy az igazáért képes harcolni is.

Magán véleményem szerint a másik kettő, most még vezető párt miért nem rendezett meg em lékezést a belvárosban? Talán mert számítottak arra hogy a „szélsőséges erők” megint felfogatják a várost. Aztán akkor mindent a JOBBIK MM. nyakába lehet varrni. Ezzel aztán majd „kifogják a szelet a vitorlájukból”, és megint lehet garázdálkodni ,mutyizni 4 évig. Ez bizony nem jött be, úgymint sok más sem! Aztán meg nem is fog már többé, mert a MAGYAR EMBERNEK kinyílott a szeme, nem engedi, hogy véglegesen eltüntessenek bennünket a „süllyesztőben”!!! Miért is nem? Mert 6 éve Létezik egy párt , MAGYAR PÁRT, amely élére állt a NEMZET, a HAZA megmentéséért kialakult mozgalomnak! Vannak komoly hiteles vezetőik, akik időt, fáradságot figyelmen kívül hagyva teszik a dolgukat, a nap 24 órájában, amit a HAZA, és a VÁLASZTOIK elvárnak tőlük!!!

KÖSZÖNET ÉRTE NEKIK ÉS AZOKNAK AZ AKTIVISTÁKNAK, PÁRT TAGOKNAK AKIK EZT AZ ÜGYET FELVÁLLALTÁK ÉS TESZNEK ÉRTE!!!!!!

Részlet ,VONA GÁBOR a JOBBIK MM. elnökének az ünnepi beszédéből.

Adjon az Isten!

Draskovics Tibor – akit maximum a kannibálok neveznének jó embernek – néhány napja megfenyegette a Magyar Gárda tagjait, hogy ne merészeljenek 56-os megemlékezéseken megjelenni, mert ez a demokrácia ünnepe, és feloszlatott szervezet tagjainak nincs helye önkormányzati rendezvényeken. Hogy nem szakad rájuk az ég?! Vagy legalább a mennyezet. Hogyan merik azok kioktatni demokráciáról és 1956-ról a Gárdát, akik akkoriban is és három éve is az emberek közé lövettek. Akik akkor az ellenség oldalára álltak, három éve pedig ők maguk voltak az ellenség? Ezek ’56-ban fejvesztve menekültek volna el az országból, hogy aztán szovjet tankokon térjenek vissza. Úgy, ahogy azt az apáik meg is tették.

Nem az a kérdés, hogy mit keres egy gárdista az október 23-ai megemlékezésen, hiszen az egyértelmű. Oda tartozik. A kérdés az, Draskovics, hogy te mi a francot keresel ott? Én sem járok a Tanácsköztársaság emléknapjára, mert ahhoz semmi közöm, sőt, felfordul tőle a gyomrom. Nekik viszont ott vannak a gyökereik. Szamuely Tibor és Kun Béla vörös odvaiból bújtak elő. Az idegen szavak szótárában a korrupció szónál az ő arcuk az illusztráció. És ezek beszélnek nekünk? És ők oktatják ki a gárdistákat? Azokat a gárdistákat, akik között nem egy 56-os található, akik két évvel ezelőtt éppen azért alakultak meg 56-an, hogy adózzanak a szabadságharcosok emlékének? Egy normális országban nem a gárdistákat tiltanák el az 56-os megemlékezésről, hanem az ilyen Draskovics-féléket. Sőt, egy magára büszke országban, 1956 ünnepén, az önkormányzati ünnepségeken a tér közepén ezeket a pokolfajzatokat kalodába zárnák, hogy a rendezvény végén a hazafelé tartók mind leköphessék őket. Persze előre engedve az influenzásokat.

Holnap lesz hat éve, hogy 14 egyetemista megelégelte az MSZP és az SZDSZ gátlástalan pusztítását és tolvajságát, valamint az ellenzék tutyi-mutyiságát. Pedig akkor még csak 2003-at írtak. Gondoljunk bele, mi minden jött még azután. Istenem, mennyire nevetséges volt sokak számára ez a 14 ember? Olyanban hittek, amiben akkor nagyon kevesen. Abban, hogy lehet Magyarországon egy valódi nemzeti pártot szervezni és lehet nálunk valódi rendszerváltozás. Mennyire naivak voltak, micsoda álmodozók, amikor azt gondolták, hogy pénz, nemzetközi háttérhatalom és médiabirodalom nélkül át lehet törni egy 20 év alatt, ezermilliárdokból és még több hazugságból felépített politikai nagy falat. Hogy le lehet váltani a rendszert. A hazaárulás rendszerét. A semmiből, alulról szerveződve, pusztán az igazsággal.

Milyen sokat gúnyolódott rajtuk a balliberális és a jobb liberális sajtó, látván erőlködésüket? Mennyi sarat és hazugságot kellett elviselniük, amikor két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy kellene egy Magyar Gárda? Milyen kevesen mertek hinni 2007-ben, hogy a Gárdába majd ezrek lépnek be? Milyen kevesen mertek hinni abban, hogy 2009 júniusában fél millió ember szavaz majd a Jobbikra? Pedig ez történt. Teljesen ellentétesen a hiteltelenné vált pártok várakozásaival, a politológusok fáradt elemzéseivel és a nemzetközi tőke országfelvásárló szándékával. Az álmokból valóság lett.

Egyfajta csoda történt az elmúlt években. A Magyar Gárda az ország legerősebb szervezetévé nőtte ki magát. A Jobbik számára pedig nincs megállás. A júniusi eredmény hatalmas siker volt, de ezzel együtt is csak egy állomás. Ahogy júniusban eltakarítottuk az SZDSZ-t a magyar politikából, úgy fogjuk az elkövetkezendő időben eltakarítani az MSZP-t. Ha Morvai Krisztinát és Szegedi Csanádot meglátva fejvesztve menekült a Parlamentből a szocialista frakció, mi lesz majd, ha nemsokára nem csak ketten, hanem többtucatnyian leszünk ott? Ha mindenkinek az arcába mondjuk az igazságot. Ha 20 év után végre szembesülnie kell a nép hangjával, haragjával és ítéletével ennek az ócska politikai garnitúrának.

És hiába szélsőségesez le bennünket most már a Fidesz is, amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy két szélsőség ellen fog küzdeni, az MSZP és a Jobbik ellen. Az még rendben van, hogy az MSZP ellen küzdeni fog. Mi is. De ő vajon miért nem küzdött az elmúlt 8 évben ellenük? És miért is vagyunk mi, most már szerinte is szélsőségesek? Mondja már meg Orbán Viktor, hogy mi a szélsőséges a Jobbik programjában? Mi az, amit ő nem támogat abból? Talán a magyar föld megmentését, a multinacionális cégek megadóztatását, vagy az izraeli felvásárlás megakadályozását? Én azt üzenem a jelenlegi parlamenti pártok vezetőinek, hogy a Jobbik is kétféle szélsőség ellen fog küzdeni. Minden erejével. Az egyik, amelyik az országot tönkretette, a másik pedig, amely tesze-toszán, a háttérben pedig a kiárusítókkal összejátszva ezt végignézte 8 éven át. Kedves balliberális és jobbliberális média, lehet ismét nevetni, gúnyolódni, hitetlenkedni, magyarázkodni, acsarkodni, hazudozni, ferdíteni, csúsztatni, sarat dobálni, elhatárolódni, felháborodni, nem érteni, megvetni és gyűlölni, de a Jobbik nemsokára az ország legerősebb pártja lesz.

És ahogy 2003-ban kinevették a 14 egyetemistát, lehet most is nevetni azon, amikor azt mondom, a Jobbik kormányozni fogja Magyarországot. Lehet gúnyolódni, amikor azt mondom, a Jobbik amnesztiát fog adni a politikai foglyoknak, újratárgyalja az államadósságot, megadóztatja a multikat és magyar bankrendszert teremt. Lehet élcelődni, amikor azt mondom, a Jobbik egy négyzetcentiméter magyar földet sem hagy külföldi kézben, hogy a magyar mezőgazdaságnak előbb visszaszerzi a hazai piacait, majd az elvesztett nemzetközit is, hogy a Jobbik újra fellendíti a magyar feldolgozóipart, hogy mi nem bezárni fogunk cukor- vagy konzervgyárakat, hanem még többet létesíteni. És lehet azon is jót derülni, hogy a multi áruházláncoknak megmutatjuk Magyarország kijáratát, és ugyan lesz majd bevásárlóközpont, lesz, csak nem Tesconak fogják hívni, hanem Turulnak. Lehet mosolyogni, amikor azt mondom, hogy a Jobbik fel fogja állítani a csendőrséget, felszámolja az országot sújtó három fő bűnözési formát: a gazdasági bűnözést, a politikusbűnözést és a cigány bűnözést és lehet azon is, hogy a mi büntetés-végrehajtásunkban a börtönlakóknak meg kell majd termelniük saját ellátásuk költségeit. Lehet legyinteni, amikor azt mondom, hogy a Jobbik visszahozza a történelmi alkotmányunkat, rendbe teszi a magyar oktatást, hazafias kultúrpolitikát fog folytatni, megregulázza a liberális médiát, és fel fogja állítani a Magyar Őstörténeti Intézetet. Akik a finnugor rokonságban hisznek, hát higgyenek abban, de nekünk Hungária kell, Fingária pedig nyugodtan az övék lehet. Úgyis oda valók.

Persze az ilyen erős szavak hallatán talán egy néhányan felszisszenek: nem kellene. Nem kellene ilyen dühösnek lenni – mondják. Lehet, lehet, hogy nem kellene, és próbálja is az ember türtőztetni magát. De lehet-e a dühöt Magyarország és a nemzet jelenlegi helyzetében magunkban tartani, elfedni, elrejteni csalárdul? Nem lehet. Mert az én dühöm nem Vona Gábor dühe, hanem a nagyszüleinké, akiknek lesöpörték a padlásaikat, akiknek elvették a földjeiket, akiket megnyomorítottak testileg és lelkileg is a világháború, majd 56 után. Az én dühöm, nem Vona Gábor dühe, hanem a szüleinkké, akiknek hazugságban és rettegésben kellett felnőniük, akiket ugyanazok használtak ki és csaptak be, akik a nagyszüleinket. Az én dühöm nem Vona Gábor dühe, hanem a korosztályomé, amely azt hitte, szabadságban nőhet fel végre, de azt kell látnunk, hogy ugyanazok, akik a nagyszüleink és szüleink életét megkeserítették, még mindig itt vannak. Még mindig itt lopnak, csalnak, hazudnak. Elküldenek bennünket a hazánkból, elveszik tőlünk a szebb jövőt, aki ellenáll azt meghurcolják, börtönbe zárják. És végül az én dühöm nem Vona Gábor dühe, nem, hanem a már megszületett és majdan megszületendő gyermekeinkké, akik magyarként ebben az országban, ezen a földön akarnak tisztességes, dolgos és nyugodt életet. Ez az én dühöm tehát, és aki ezt nem érzi, az semmit nem érez. Akiben ma nincs meg ugyanez a fajta düh, akinek nem forr a vére ettől a szent dühtől, annak nincs vére, vagy nincs szíve, vagy nem magyar.

Az országot járva sokan kérdezik tőlem, hogy mi fogjuk-e megoldani a gazdasági válságot. Mivel nem szeretek ígérgetni, azt szoktam mondani, hogy valószínű. Sejtem, hogy mi fogjuk, mert rajtunk kívül ehhez senkinek nincs meg a kellő bátorsága és a kellő programja. Szintén sokan kérdezik, hogy mi fogjuk-e megteremteni a közbiztonságot végre az országban. Mivel nem szeretek ígérgetni, erre is csak azt tudom mondani, hogy valószínű. Sejtem, hogy mi fogjuk, mert ehhez is nekünk van meg a kellő bátorságunk és programunk. Azt is kérdezik, hogy az egészségügyet, az oktatást, a devizahitelek bedőlését mi fogjuk-e megoldani. Mivel nem szeretek ígérgetni, erre is azt mondom, hogy valószínű. Sejtem, hogy mi fogjuk, hiszen rajtunk kívül senkinek sincs hozzá bátorsága és programja.

De amikor azt kérdezik, hogy a Jobbik fogja-e visszaadni végre a magyarnak a büszkeséget, akkor egyértelmű választ szoktam adni. Ez nem csupán valószínű, ezt nem csupán sejtem. Abban, hogy a nemzeti büszkeséget mi fogjuk visszaadni a magyaroknak, abban olyan biztos vagyok, minthogy most itt állok. Hogy miért vagyok ebben ennyire biztos? Nem csak azért, mert ehhez rajtunk kívül senkinek nincs sem bátorsága, sem programja, hanem azért is, mert a nehezén már túl vagyunk. A szegfűs, madaras, ibolyás és narancsos palackokba zárt szellemét ennek a nemzetnek már kiszabadítottuk. A palackokat pedig tiszta erőből nekivágtuk a falnak, hogy azok széttörjenek, és azokba a nemzet lelkét mindenféle csúszómászók soha többé ne tudják és ne merészeljék visszagyömöszölni. A Jobbik küldetésének legnehezebb részét tehát már teljesítette. Emberek százezrei, közöttük rengeteg fiatal döntött úgy velünk együtt, hogy sem a földje, sem a hazája, sem a lelke nem eladó. Emberek százezrei, közöttük rengeteg fiatal érzi és tudja már, hogy magyarként nem bűnös, nem kicsi, nem vesztes és nincs mit szégyellnie, ellenben magyarnak lenni a Jóisten legnagyobb és legszebb ajándéka. Emberek százezrei, közöttük rengeteg fiatal döntötte el, hogy nem dől be a szép szavaknak, már csak a tetteknek fog hinni, hogy soha többé nem áll sem a nagyobbik rossz, sem a kisebbik rossz oldalára, hiszen végre van Jobbik. És nem csak van, mi nem csak vagyunk, nem, mi győzni is fogunk. Ebben biztos vagyok.

Annyian csinálták már rosszul, hát győzzön a Jobbik és végre

Adjon az Isten!

                             Szebb jövőt!

                                                                                                                             Pungor „Phartus” Ferenc